Stephen King történeteit adaptálni még a szakmának is nehéz, vajon egy függetlenfilmes csapat, hogy bírkózik meg ezzel a feladattal?
Nem mindennapi dolgot vett a fejébe egy függetlenfilmes csapat, pontosabban nem mást határoztak, minthogy Stephen King egyik kevésbé ismert történetét a Néma című novellát adaptálják filmre.
Stephen King
A dolog különlegessége, hogy non-profit célokra való felhasználás mellett engedélyt kaptak a történet filmre vitelére Stephen King menedzsmentjétől, akik annak elkészültéig figyelemmel kísérik a projektet.
A film rendezője és forgatókönyvírója az a Gyöngyösi Zsolt, aki a Kávészünet című rövidfilmjével elnyerte a közönség tetszését, mind az interneten, mind az Amatőrfilmek az Odeonban elnevezésű eseményen.
Sőt mire ezen cikk íródik már az Észt Amatőrfilmes Szövetség különdíjával is büszkélkedhet. A Néma operatőre is ugyanaz a Sáros Tamás aki szintén a Kávészünetben dolgozott együtt Gyöngyösi Zsolttal.
A világosítói feladatokat Kis Péter látja el, aki fotósként dolgozik a Prog.-Vision Studio-nál. A film főszereplője Pálfalvi János színész a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tagja. További szerepekben feltűnnek még, Kiss Attila (Sherlock Holmes nevében), Gasparik Gábor és Baksay Erika is. A vágási feladatokért Szenkuti Tibor felel. A felvételvezetői feladatokat Sántha Balázs látja el, technikai asszisztensként pedig Almási Sándor működik közre. Még több info a film facebook oldalán: https://www.facebook.com/pages/N%C3%A9maMute/234294836635250